Gondoltuk, hogy Husvétkor hidegre, sőt még hóesésre is számítanunk kell, ezért ugy készültünk ruhákkal, cipővel sőt pálinkával is. Az ismerősöktől érdeklődtünk az utak állapota felől mivel mi igen régen jártunk Romániában és hát akkor sem voltak nagyon jók a közlekedési körülmények. A begyüjtött információkkal ellentétben nem volt olyan tragikus az út és a közlekedők viselkedése. GPS-el navigáltunk és az eddigi tapasztalatunkra építve el is hittük a GPS utasításokat, jól és jó úton irányított bennünket teljes megelégedésünkre.
Az úton rendkívül sok érdekes(pozitív,negatív)látnivalóval találkoztunk ami azt mutatta, hogy továbbra is kűzdenek, kűzdeniük kell mint nekünk a megélhetés javításáért. Először DEJ-re mentünk, ahol már a Debreceni Kempingesek, Luidort Péter telephelyén az Ő vendégszeretetét élvezve bekvártélyozták magukat és jó hangulatban élménybeszámolókkal vidítva egymást meglehetősen hangosan várták sűlni a páros kolbászt a nyílt tűzön.
Másnap tíz lakóautóval a tervezett Vármezőn lévő Mustáng Kemping táborhelyünk felé indúltunk.
A következő néhány nap nem volt felhőtlen, de mozgalmas a rendezők jóvoltából vidám és változatos volt. Ami a természet dolga lett volna a napos szép idő azt a vendéglátók szeretettel gondoskodással igyekeztek sikeresen pótolni.
Köszönjük Luidort Péternek a Székelyföldi kempingesek vezetőjének a segitségét, hogy itt lehettünk és ujjabb kellemes élménnyel gazdagodva tölthettük el ezt a néhány napot a romlatlan természet tiszta környezetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése